Széchenyi-emlékérem elismerést kapott Gróf Péter régész

Széchenyi Ferenc 1802. november 25-én ajánlotta fel a magyar nemzet számára gyűjteményét, ezzel megalapítva a Nemzeti Múzeumot. Az évforduló alkalmával minden évben átadásra kerül az alapítóról elnevezett emlékérem, amely a múzeumban dolgozók több évtizedes magas színvonalú munkásságát, illetve a múzeumon kívüli személyek és intézmények a múzeum alaptevékenységének ellátásában nyújtott kiemelkedő segítését ismeri el.

2020-ban a hagyományosan minden év novemberében megtartott ünnepélyes díjátadó a pandémia és veszélyhelyzet miatt elmaradt, arra csak 2021. július 26-án, a Nemzeti Múzeum dísztermében került sor. Az ünnepségen Varga Benedek főigazgatótól vehette át a rangos kitüntetést kollégánk, Gróf Péter a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának régész-főmuzeológusa is.

Gróf Péter 1983. október 1. óta a Mátyás Király Múzeum elkötelezett munkatársa. Régészet-történelem szakos egyetemi diplomáját 1982-ben szerezte meg az ELTE BTK Régészeti Tanszékén, László Gyula és Bóna István tanítványaként. A következő évben, mint népvándorláskoros régész került a múzeumhoz.

Noha elsődleges kutatási területe és érdeklődési köre a népvándorláskor – ezen belül különösen az avar időszak – munkássága tartalmában rendkívül gazdag és szerteágazó. A Visegrádon eltöltött évtizedek kezdetétől bekapcsolódott a római limes és a középkori város lelőhelyeinek kutatásába is. Ezek a terepi régészeti munkák gyakran igen nehéz körülmények között, feszített tempóban folytak. Legjelentősebb munkái a tervezett Bős-Nagymaros vízlépcsőhöz kapcsolódó, 1986-ban induló leletmentésekhez kapcsolódtak, majd ő vezette 2002-ben és 2008-ban a Visegrád-Lepencén folyt szállodaépítéseket megelőző feltárásokat is.

Szervezőkészségének és szakmai felkészültségének köszönhetően Visegrád olyan jelentős emlékekkel gazdagodott, mint a gizellamajori későrómai erőd és temető, a lepencei római őrtornyok, koracsászárkori temető és település vagy 18. századi malom, illetve a szentgyörgypusztai római őrtorony. Éveken keresztül vett részt a dortmundi Műszaki Főiskola hallgatóinak nyári műemlékes gyakorlatának szervezésében és szakmai irányításában a gizellamajori római erőd és a lepencei római őrtorony állagmegóvási munkálatainak keretén belül. Az egykori középkori város számos emléke is az általa vezetett ásatások révén vált ismertté: legfontosabb közülük a Visegrád városközpontjában megtalált 14. századi csontmegmunkáló műhely és ugyanilyen korú üveghuta, de ő tárt fel a mai iskola udvarán egy középkori kutat és a Zách Klára közben egy 14. századi lakóházat, amely különösen gazdag leletanyaggal gyarapította a múzeum gyűjteményét.

Fő érdeklődési köre e munkák mellett továbbra is a népvándorláskor – és a kora Árpád-kor régészete maradt. Már az 1980-as években részt vett Kovalovszki Júlia mellett Visegrád legfontosabb, tatárjárás előtti települése, a várkerti koraközépkori és Árpád-kori falu kutatásában. 1999-től ő vette át az ásatások vezetését. E feltárások során nem csak folytatta a Kovalovszki Júlia által megkezdett munkát, hanem új eredményekkel is gazdagította a településről és annak topográfiájáról szóló ismereteinket, legyen szó akár korabeli lakóhelyekről, akár temetkezésekről, ipari létesítményekről, vagy az itt futó egykori utak nyomvonaláról.

Szakmai tevékenységéhez szervesen hozzátartozik számos, társzerzőként jegyzett kötet, tanulmány, szakmai folyóiratokban és kötetekben közzétett publikáció, lexikonokban megjelent szócikk, tudományos közlemény, tudománynépszerűsítő írás és szakmai konferenciákon elhangzott előadás. Jelentékeny számú kiállítást is rendezett kurátorként vagy munkatársként a Mátyás Király Múzeumban és Visegrád más kiállítóhelyein, valamint a határokon túl, Szlovákiában (Komárom, Érsekújvár) és Erdélyben (Székelyudvarhely). Két alkalommal is megszervezte kollégáival a Fiatal Népvándorláskoros Kutatók Konferenciáját. Szakvezetéseinek, az általa vezetett foglalkozásoknak száma a királyi palota, a Fellegvár és a Salamon-torony kiállítóhelyein több százra rúg; ezek során szakmabeli és laikus látogatók ezreivel ismertette meg Visegrád gazdag történelmi múltját.

Gróf Péter érdeklődése nem csak a régészetre terjed ki. A múzeumban ő a helytörténeti gyűjtemény kezelője is, munkái során számtalan 19-20. századi visegrádi vonatkozású tárggyal, fotóval, képeslappal gyarapítva azt. Sikeresen megszerezte a múzeum számára Héjj Miklós néhai múzeumigazgató több ezer dokumentumból álló hagyatékának hozzáférhető részét. Kutatómunkája során tárta fel és közölte többek között Görgei Artúr honvédtábornok valamint a „visegrádi múzeumalapító” Viktorin József Visegrádon töltött éveinek számos részletét. E témákhoz kapcsolódva több kiállítást és tudományos konferenciát is szervezett.

Évtizedeken át felhalmozott tudását nem csak igyekszik továbbfejleszteni (munkája mellett elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem műemlékvédelmi szakmérnöki kurzusát), hanem törekszik átadni is. Másfél évtizede minden évben szakmai gyakorlatot vezet a Magyar Nemzeti Múzeum műtárgyvédelmi asszisztensei számára és több szakdolgozat, doktori disszertáció elkészítésében, valamint tudományos programokban (Dunai Limes világörökségi pályázat előkészítése), tevékeny, közreműködő részt vállalt.

Aktív a szakmai közéletben is: a Magyar Régész Szövetségalapító tagja, elnökségi tagja, majd egyik alelnöke volt, ebben a minőségében a Régészeti Kézikönyv egyik szerkesztőjeként is munkálkodott. 1983-tól tagja a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak.

Végül, de nem utolsó sorban Gróf Péter kollégánk különleges, egyedi humora is közismert szakmai körökben, aminek köszönhetően maradandót alkotott több konferenciakötet mellékleteként megjelent, az idősebb és fiatalabb régészgenerációk körében egyaránt nagy népszerűségnek örvendő karikatúrasorozataival.

A fenti (korántsem teljes) laudatióval a Mátyás Király Múzeum minden dolgozója nevében gratulálunk a díjazottnak a több évtizedes munkásságát elismerő kitüntetéshez és kívánunk további szakmai sikereket, derűt és jó egészséget.