Sorsdöntő napok: Visegrádon volt a legnagyobb hatású Erzsébet napozás

1335-ben november 19-én, a vendéglátó I. Károly feleségének, Piast Erzsébetnek a névnapján írták alá a Közép-Európa békéjét fél évszázadra biztosító oklevelek többségét.

Bár a visegrádi királytalálkozó nem csupán a tankönyvekben szerepel, hiszen a visegrádi országok jelenkori együttműködése vélhetően sokakban felidézte a közép-európai hatalmak 14. századi megegyezésének emlékét, valójában a mozgalmas 20. – 21. századi tapasztalatokkal nehezen érthető, mennyire korszakalkotó is volt ez a többes diplomáciai megállapodás.

A mai fogalmaink szerinti csúcstalálkozót több éves cseh és lengyel katonai konfliktus, valamint Lengyelország és a Német Lovagrend területi vitája előzte meg. A szembenálló feleket kimerítette a háborúskodás, leginkább szorult helyzetben azonban a frissen (1333-ban) hatalomba került III. (Nagy) Kázmér lengyel király volt, hiszen a trónjára igényt tartott a Csehországban uralkodó Luxemburg-dinasztia (a lengyelek viszont Sziléziát akarták visszafoglalni a csehektől). Katonai erővel senki sem tudott a másik fölé kerekedni, így Kázmér a nővérén, Piast Erzsébeten keresztül annak férje, I. Károly magyar király segítségét kérte, aki egyébként is a szövetségese volt. Az alig néhány évvel korábban még tartományurakkal viaskodó, roppant tehetséges és ambiciózus Károlynak persze esze ágában sem volt katonailag beavatkozni a vitába, hiszen pontosan tudta, hogy a béke mennyivel prosperálóbb, mint a háború. Így diplomáciai megoldást keresett és talált is. A cseh-lengyel ellentét döntőbírójának őt, a lengyelek és a Német Lovagrend közti konfliktus döntnökének Luxemburgi János cseh királyt kérték fel hónapokon át tartó egyeztetés után.

A személyes találkozó apropóját Piast Erzsébet magyar királyné közelgő névnapja szolgáltatta, Kázmér ennek megünneplésére utazott hivatalosan Visegrádra. Szintén 1335 november elején érkezett az udvarba János cseh király, a Német Lovagrend képviselői, valamint az uralkodók kíséretében lengyel, sziléziai és német előkelők.

Bár a csúcstalálkozó magyarországi iratai elvesztek, a külföldön őrzöttekből tudjuk, hogy a megállapodások többségét november 19-re, Erzsébet névnapjára keltezték. November 26-án még biztos tartott a diplomáciai esemény, mert a Német Lovagrend és Lengyelország szerződése ekkor született meg. Bár elsősorban békeszerződéseket kötöttek, biztosan tárgyaltak gazdasági kérdésekről is, hiszen hamarosan Brünn irányába terelték a német-magyar kereskedelem fő útvonalát, hogy Bécs árumegállító jogát kikerüljék. A témák többsége azonban politikai természetű lehetett, a cseh-magyar szerződés például az osztrák hercegek ellen irányult, s következő évben már hadat is indította ellenük.

Bár akadnak történészek, akik emiatt a visegrádi királytalálkozót nem a legbékésebb kongresszusnak tekintik, hosszú távon bebizonyosodott, hogy erőszak nélkül lehet a legnagyobb eredményt elérni. A cseheknek fegyverrel sem sikerült elhódítani a lengyel trónt, ám Kázmér 1370-ben bekövetkezett halála után Károly fia, a Magyarországon is uralkodó I Lajos ülhetett az ország trónjára. Ezek az évtizedek jelentik a középkori magyar állam virágkorát.