Sorsdöntő napok: megfojtással zárult az emberöltőnyi viszály

1382. május 22-én megfojtották I. Johanna nápolyi királynőt az itáliai Muro várában. A merénylők III. Károly nápolyi király (aki később II. Károlyként alig néhány hétig magyar királyként is uralkodott és szintén orvgyilkosság áldozata lett), s I. (Nagy) Lajos magyar uralkodó megbízásából végeztek az asszonnyal. Csaknem négy évtizedes viszály végére került ezzel pont.

A középkorban, sőt egész a 19. század második feléig az Itáliai-félszigeten több állam is osztozott. Ezek egyike volt a nápolyi királyság, amelynek a trónjára I. Károly magyar király is pályázott, azonban a pápa Károly nagybátyjának, Róbertnek és leszármazottjainak a trónutódlását támogatta. Károly azonban a saját utódai részére akarta biztosítani a trónt, ezért kisebbik fiát, Andrást eljegyezte Róbert unokájával, Johannával, aki a királyság várományosa volt. Nagyapja halála után azonban csak Johannát koronázták meg, a vele szintén Nápolyban élő Andrást mellőzték az udvarban. A magyar herceg anyja, Piast Erzsébet kijárta – és kifizette – a pápánál, hogy mégis kerüljön majd András fejére korona, Johanna is teherbe esett, vagyis dinasztikus szempontból kifejezetten jól alakultak a dolgok, azonban András herceget 1345. szeptember 18-án meggyilkolták.
Bár a pápa felmentette a férjgyilkosság vádja alól a várandós Johannát, a magyar királyi udvarban meg voltak róla győződve, hogy felbujtóként állt a merénylet mögött. Az utószülött fiú az év végén megszületett Nápolyban, s a Károly nevet kapta. András herceg bátyja, I. Lajos 1347 végén büntetőhadjáratot indított az itáliai királyság ellen, s katonai szempontból teljes sikert aratott. 1348 januárjában Johanna az Avignon-ban székelő pápa védelmét kérte. Hátrahagyta gyermekét, akit a visegrádi magyar királyi udvarba vittek. Mivel Lajosnak ekkor még nem volt gyermeke, a trón várományosaként kezelték, azonban a Fekete Halálként ismert nagy pestisjárvány (amely részben az oka volt az első nápolyi hadjárat megszakításának) áldozatává vált, csakúgy mint Lajos király még nem nagykorúsított, de szintén Visegrádon élő első felesége, Luxemburgi Margit.
1352-ig még több magyar hadjárat indult Nápolyba, amelyeket azonban nem tudtak politikai sikereket elérni. A megkötött béke értelmében a magyar király lemondott hódításairól, Johanna királyné (aki már időközben ismét férjhez ment) pedig hadi kárpótlást volt köteles fizetni, ezt azonban Lajos nem vette igénybe, hogy hangsúlyozza, igazságot akart szolgáltatni a háborúval.
Johanna királynő összesen négyszer ment férjhez, de gyermekei korán meghaltak, így nem sikerült a trónöröklésről gondoskodnia. Lajos udvarába fogadta a Johanna által meggyilkoltatott rokonának és hívének, Anjou Lajos durazzói hercegnek Károly nevű fiát is, majd ráruházta nápolyi trónigényét és 1380-ban egy sereg élén hazaküldte Nápolyba. Károly miután elnyerte a pápa támogatását is, magyar csapatai élén gyorsan meghódította a királyságot, apja gyilkosát, az akkor éppen a franciákkal szövetkező Johannát pedig megfojtatta. Régi ellensége halála után négy hónappal aztán Lajos király is örökre lehunyta a szemét.