Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Középkori kályhacsempék restaurálása

A régészeti ásatások során előbukkanó tárgyi emlékanyag feldolgozásának és bemutatásának egyik alapvető állomása a leletek restaurálása. A több száz évig földben nyugvó tárgyak tisztítása, konzerválása, újjáépítése a múzeumi tárgyrestaurátor feladata, aki állagmegóvási munkálatokkal késlelteti a romlási, korhadási folyamatokat, rekonstruálással pedig kísérletet tesz a műtárgyak eredeti állapotainak visszaállítására.

A különböző anyagú leletek összehasonlítása alapján az égetett cserép, azaz a kerámia féleségek vészelik át leginkább földben eltöltött időszakot, ezek belső anyagi sajátosságait kevésbé változtatják meg a talajban ért káros hatások. Az ásatásokon bőségesen előkerülő töredékes kerámia leletanyag restaurálása segítségével a rétegek időrendisége is könnyebben meghatározható.

Különösen érvényes az itt bemutatásra kerülő kályhacsempe töredékek tekintetében, hiszen ezeket művészi igénnyel, kiváló minőségben és magas színvonalon készítették a régi korok mesterei.

A középkori lakóépületek egykori helyiségeinek legbiztosabban rekonstruálható berendezési darabjai a kályhák. Pontos megjelenésükre, alakjukra, méreteikre nemcsak ábrázolásokból, analógiákból következtethetünk, hanem régészeti maradványaik is segítenek minket. Mivel a kályhák egyedi csempékből, vagyis előre gyártott sorozat darabokból épültek fel, az egyes csempetípusok különböző töredékekből is jól rekonstruálhatók. A kályha felépítésének szabályszerűségei, szinte kötelező arányai pedig a teljes kályha újjáépítésében segítenek. További támpontot kínál, ha ismerjük a kályha alapját, illetve segítenek az egykori képi ábrázolások is. A visegrádi Királyi Palota Mátyás-kori kályháinak igen sok csempetípusát ismerjük, valamint egy helyben összeomlott kályha töredékeit is sikerült feltárni.

A restaurátor feladatainak első lépése a feltárt leletanyag állapotának megvizsgálása, illetve a korróziós stádium megállapítása. Ennek fényében tervet készít a műtárgyvédelmi beavatkozások folyamatairól.

A földben, az intenzív természeti környezet hatása a kerámia töredékek felszínén változó vastagságú, karbonátos-szilikátos rárakódást eredményez, mely a díszített részeket és a törésfelületeket egyaránt beborítja. A talaj kémiai és fizikai összetétele, valamint a víz váltakozó jelenléte következtében már a földben kialakul ez a káros réteg, mely a kiemelés után, a környezet megváltozása következtében, illetve kiszáradással egy makacs bevonatot képez a kerámián.

A leletfelszedés kezdeti fázisában, még földnedves állapotban vizes lemosással, enyhe mechanikus kezeléssel a rétegek nagy része bontható és eltávolítható.

A megtisztított töredékek ezután alkalmassá válnak a restaurálás következő fázisának előkészítéséhez, mely a teljes anyag lelőhely szerinti terítésével jár együtt. Esetünkben ez több ezer tenyérnyi, vagy annál kisebb darab vizsgálatát és beazonosítását jelenti. A szortírozás egy izgalmas kirakójáték, melyben a párdarabok kiválasztása mázszínek, formák, díszítések, mintasorok, vastagsági méretek alapján történik. A válogatások előre haladásával egyre több és több, törésfelülettel összeillő párdarab fedezhető fel, melyeket azután egy speciális ragasztóval kapcsolunk egybe.

 Sajnos minden részlet még egy összeomlott kályha esetében sem kerül elő, hiszen földmunkával, építkezéssel, talaj erózióval néhány darab a több száz év alatt messzebb is kerülhetett a helyszíntől. Mégis a csempék nagy felületű ragasztott részletei már reményt adnak ahhoz a sikeres folyamathoz, melyben a csempék kiegészítésével a kályha bemutatása is megtörténhet. Az eredményesség eléréséhez, érdemes tanulmányozni a korábban már feltárt és publikált kályhacsempék hasonló előlap díszítésű darabjait is.

A középkori cserépkályhák szabályszerűségéhez tartozik, hogy a szögletes alépítmény és a toronyszerű felső rész vízszintes sorait váltakozva, azonos méretű, formájú vagy azonos mintázatú csempék alkotják. Ennek köszönhetően egy kályha összeomlott darabjai között sok egyforma, plasztikailag egymást kiegészítő részlet töredék bukkan fel. A domborműves, díszített előlapú csempéket negatív formába préselték, majd a korongolt hátoldallal összeépítve, mázzal vonták be, végül kiégették. Ilyen formán egy-egy negatív több évig is alkalmas volt a sokszorosításra.

A kiegészítési munkálatok kezdeteként a hiányok pótlása modell gipsz öntéssel valósul meg, úgy hogy a mintát az eredeti töredékek, plasztikával egymást kiegészítő darabjai nyújtják. Ez a fokozatosan építkező eljárás végül az összes csempetípust elénk tárja, úgy hogy az eredeti töredékek beépülnek a kiegészítésekbe, a gipsz pótlások pedig hűen tükrözik a hiányzó részeket.

 A kályha szerkezetére, felépítésére utal a derékszögben összeépített sarokcsempék jelenléte, valamint igazolja azt a tényt is, hogy a csempéket mindig fél csempével eltolva, kötésben helyezték egymás fölé. A sarok éleket díszes szoborkonzol és baldachin ékesíti.

A kályha külsejének minél pontosabb felidézéséhez egy dekoratív csempe típus is hozzájárult, mely a szögletes alsó építmény legfelső sorának sarkait díszítette. A szimmetrikusan két egyforma, címert tartó angyal alakjával díszített, valamint a sarok élre applikált szobor és címer motívummal ellátott sarokcsempe minden részletét eredeti töredékkel is sikerült igazolni.

Bár a visegrádi királyi palota Mátyás-kályhája esetében nem szóródott szét nagy területen az omladék, mégis akadnak olyan csempe típusok melyek hiányzó részleteit eredeti töredékkel nem tudjuk igazolni. Ilyenkor a szakirodalomból közölt párhuzamok vizsgálata, vagy a középkori ábrázolások tárháza segíti a hiteles forma vagy díszítmény visszaadását. Ezeket a részleteket a hitelesség megőrzése érdekében csak érzékeltetjük a szemlélővel, vagyis a gipsz felületét üresen hagyjuk, vagy finom bekarcolással jelezzük az egykori plasztika lehetséges formáját.

A kályha legfelső párkányát kitevő, valamint a tető lezárását alkotó kályhacsempék újjáépítését az eredeti töredékek geometrikus rajzolatai alapján próbáljuk meg rekonstruálni. Itt a korhű megjelenítéshez nagyban hozzásegít bennünket, ha tanulmányozzuk a gótikus művészetre jellemző forma rendszereket. Szimmetrikus mérművek , középkori arányrendszerek felállításával könnyebben megvalósulhat a homályos, eredeti töredékekkel nem igazolható részletek bemutatása. A megszerkesztett és lerajzolt minta a töredékek pontos meghatározására szolgál, ezeket a megfelelő pontokra helyezve, gipszes pótlással majd festéssel véglegesítjük a csempét.

A kályha csúcsdísze nem más, mint a gótikus építészetből is ismert, egyben meghatározó szerkezeti elemként ismert keresztvirág . A töredékek között jelentkező, máz nélküli , erőteljes plasztikus szár és levelet formázó darabok igazolják, hogy a középkori kályhákon is alkalmazták ezt a dekoratív megoldást. A sikeres helyreállítás része, hogy fontos, a szerkezetet leginkább meghatározó töredékek kerültek felszínre, ami alapján elkülöníthetőek a kétféle méretben is előforduló keresztrózsa levél töredékek, valamint egy nyolc oldallal gerezdelt gomb, mely a keresztvirág tetején foglal helyet. Ennek belső része és a szárak egyaránt üreges szerkezetűek, mely egy belső tartóelem statikai célú beépítését feltételezi.

A Mátyás-kori cserépkályha minden típusát sikerült ilyen módon helyreállítani, így ezekről egy szilikongumi másolattal olyan forma negatívot alakítottunk ki, melybe a megfelelő helyre behelyezett eredeti töredékekkel a sokszorosítást is meg lehetett oldani.

A teljes kályha rekonstrukció a visegrádi Királyi Palota állandó kiállításán tekinthető meg.

Grósz Zsuzsanna

 Restaurátor

« Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Amazont ábrázoló sarokkő

Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Vadászjelenetes Anjou-kori kályhacsempe »