Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: 14. századi pecsétnyomó
Categories: Aktualitások,Cikkek
A visegrádi Rév utca 4. számú telken 2006-2007-ben folytatott régészeti kutatások során két 14-15. századra keltezhető középkori kőépület romfalai mellett hasonló korú szeméttároló gödrök, egy ásott kút és egy rövid ideig használt agyagkemence vagy kohó maradványa került elő. Ez utóbbi objektum, illetve a gödrökben talált jelentékeny számú öntőtégely és egyéb leletek egy máig ismeretlen, pontosabban még nem lokalizált ötvös- vagy bronzöntő műhely létét valószínűsítik a vizsgált területen, vagy annak közvetlen közelében.
Az ásatás során napvilágot látott igen gazdag leletanyag (kerámia-, fém-, üveg- és csontleletek, pénzérmék, stb.) közül kiemelkedik az egyik gödörben talált, viszonylag ép megtartású bronz pecsétnyomó, egy ún. typarium. Régészeti ásatás során csak ritkán kerülnek elő ilyen jellegű leletek; példaként többek között egy, a budai várban feltárt 13-14. századi pecsét említhető meg.
A pecsétek eredetileg az oklevelekben rögzített jogi tény vagy akaratnyilvánítás hitelesítésére, bizonyítására szolgáltak (hitelesítő pecsét), de pecsétet használtak akkor is, ha egy irat titkosságát, zártságát akarták szavatolni (zárópecsét). Léteztek továbbá idézőpecsétek vagy billogok is (Magyarországon a 12. század végéig) amelyekkel a bíró saját képét ábrázoló pecsétjét küldte el a megidézettnek és a pecsétvivő azt felmutatva közölte az illetővel, hogy mikor, hol és miért kell megjelennie. Billogok használatára azonban I. László és Kálmán királyok törvényei szerint az uralkodónak, a nádornak, a királyi bíráknak és a főpapoknak volt joga.
A visegrádi pecsétlő mandorla alakú (a szó a mandula olasz neve, és a mandulamag formájára utal, e forma gyakran megjelenik a középkori művészetben a teljes alakot körülvevő dicsfényként is), hosszúsága 53 mm, szélessége 31 mm, vastagsága 5,5-12 mm. Hátoldalán egy 36 mm hosszú, 6 mm széles borda húzódik, a felfüggesztést szolgáló furattal. Az előlapon a körirat igen kopott, nagyrészt már kivehetetlen, de a csúcsán látható kereszt és az ’S’-betű alapján valószínűsíthető, hogy a feliratot a kezdetét jelölő kereszt-motívum és a SIGILLUM szó vezette be, ezt követte a pecsét tulajdonosának már nem olvasható neve és a jobban kivehető tisztség: COm(ITI)S PALATINI. A pecsétkép szintén igen töredékes: nagyon halványan egy, a heraldikai jobb oldal felé forduló unikornis és egy hatágú csillag képe sejthető. A lelet 14. századi keltezését a gödörben talált kerámia-és üvegleletek mellett a körirat maiusculás betűtípusa is megerősíti.
A pecsétnyomó mandorla formájú alakja egyházi tulajdonosra utalhatna, ennek ugyanakkor ellentmond a világi méltóságra utaló körirat. A főpapi pecsétekre ugyanakkor nem volt jellemző hasonló, kizárólagosan heraldikai motívumokkal ellátott pecsétkép. Az egyházi pecsétek rajzolata éppen a 14. századtól lényegesen megváltozott: többnyire bonyolult, gótikus fülkerendszerbe rendezett szentalakok töltötték ki a képmező jelentős részét, emellett gyakran feltüntették a pecséttulajdonos címerét is.
A szfragisztikai ellentmondások mellett említést érdemel az unikornis (a középkori latinban monoceros, illetve unicornusnéven egyaránt említették) megjelenítése. Az ókori irodalomból ismert mitikus állat-amelynek szarva gyógyító erővel bírt-a középkorban is ismert volt, képét a késő antik időszakban összeállított ún. Physiologus bestiarium befolyásolta erőteljesen. Az Ószövetségben még nagy erejű vad hiedelemlényként megjelenő csodás teremtmény alakja a későbbiekben Krisztus születésének és kereszthalálának szimbólumává vált. A nyugati heraldika címerképként inkább csak a 14. századtól ábrázolta. Magyarországon valamivel később a 15. századtól jelent meg címerállatként, többek között a Pernesz-család, illetve a Petneházyak, a Szapolyaiak, és Oláh Miklós címerén is feltűnt. Ismert egyszarvút ábrázoló sírkőtöredék is, azonosíthatatlan címer elemeként. Az idők folyamán az unikornis megjelenítése is változott, a kezdeti kecskeszakállú, rövid sörényű és szarvú patás alakot a későbbiekben hosszú sörénnyel és egyenes, aránytalanul hosszú szarvval ábrázolták. A visegrádi pecséten rövid, ívelt szarvú állat látható, ennek alapján is inkább a korábbi keltezés (14. század első fele) valószínűsíthető. A paták és a sörény ugyanakkor nem kivehető.
A typarium készítési helye és ideje bizonytalan. A tárgy, illetve a körirat kopottsága egyaránt arra utal, hogy huzamosabb időn keresztül használták, vagyis nem valószínű, hogy rontott darabról lenne szó. Valószínűleg magas mesterségbeli tudással rendelkező vésnök, illetve ötvös készítette valamelyik – talán éppen visegrádi – pénzverő és/vagy ötvösműhelyben. (1330 és 1410 között három visegrádi pénzverőről is vannak írásos források és a régészeti kutatások során is több, a korszakra keltezhető pénzveréssel, illetve ötvösséggel kapcsolatba hozható lelőhelyet sikerült a településen feltárni). Ugyanakkor a párhuzamok alapján az is elképzelhető, hogy a pecsétnyomó más magyarországi, vagy éppen külföldi műhelyhez, illetve mesterhez köthető. Arról, hogy hogyan került a lelőhelyre szintén csak feltételezéseink lehetnek. A pecsétnyomókat a pecsét tulajdonosának halála után még hosszú ideig használhatták az örökösök, de az is előfordult, hogy a visszaélések, hamisítások elkerülése végett megsemmisítették. Talán ez utóbbi céllal, beolvasztásra szánva kerülhetett egy ötvösműhelybe, majd annak felszámolása után a műhely felszerelésével, öntőtégelyekkel, fémtárgyakkal és háztartási hulladékkal együtt a feltárt szemétgödrök egyikébe. Noha a tulajdonos neve is ismeretlen könnyen elképzelhető, hogy előkelő, a városban saját ingatlannal rendelkező személyé lehetett, aki I. (Anjou) Károly idején a 14. század első felében élhetett Visegrádon.
Kováts István
Ajánlott irodalom:
Buzás Gergely – Kováts István: Az Anjou-kori Visegrád kutatása. In: Örökség 9/10.(2007. október) 13-14.
Kováts István – Mészáros Orsolya: Válogatás a késő középkori Visegrád város leletanyagából. In: In medioregni Hungariae. Régészeti, művészettörténeti és történeti kutatások „az ország közepén”. Benkő Elek-Orosz Krisztina (szerk.). Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet, Budapest, 2015, 647-663.
Polgár Balázs: Egy 14. századi pecsétnyomó a visegrádi Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből. In: Turul. A Magyar Történeti Társulat, a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye.LXXXV. évfolyam, 2012.4. füzet, 154-156.
Fotó: Szabó László
Rajz: Molnár Éva
« Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Arcos pohár csörgő karikákkal a fülén