Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum Gyűjteményéből: Visegrád legkorábbi keresztény emlékei

A keresztény közösségek működése Pannoniában is Nagy Konstantin rendeletét (milánói ediktum, 313) követően vált legálissá. A 4. század folyamán kiépült, a római közigazgatási egységekhez kötődő egyházszervezet, a tartomány jelentősebb városaiban – Sirmium, Aquincum, Savaria, Sopianae – létrejöttek a püspökségek.

A Drávától északra fekvő Pannonia Prima és Valeria tartományok keresztényeiről kevés adattal rendelkezünk, ezért a régészeti kutatás eredményei fokozott jelentőséggel bírnak. A Duna menti limes katonai temetőiből ismert keresztényekhez köthető emlékek száma nagyon csekély (dunapentelei, szentendrei ládikaveretek, ószőnyi agyagmécses). A temetkezési szokások és tárgyak alapján nem mindig lehet egyértelműen eldönteni, hogy az elhunyt keresztény volt vagy nem. A mellékelt nélküli sírok önmagukban nem bizonyítékok erre, sőt a keresztény motívumokkal díszített tárgyak sem feltétlenül jelentették azt, hogy viselőjük keresztény. Akkor mondhatjuk egyértelműen egy temetkezés esetében, hogy az elhunyt nagy valószínűséggel keresztény volt, ha valamilyen sírépítményben nyugszik. A dongaboltozatos tégla- vagy kősírépítmények, a sírkamrák építése is a 4. században terjedt el a Római Birodalomban.

A fentiek ismeretében különösen érdekesek számunkra a  visegrád-diósi későrómai temető feltárása során előkerült keresztényekre utaló jelenségek és leletek.

A visegrád-gizellamajori erőd a dunakanyari későrómai limes egyik fontos, igen jó állapotban megmaradt erőssége. A fő égtájakhoz tájolt, szabályos alaprajzú 50×50 m-es alapú, négy legyező alakú saroktoronnyal, rendelkező ún. quadriburgium típusú építmény a Duna menti árterületből kiemelkedő domb lábánál épült. Belső épületei (legénységi szállás, műhelyek, raktárak, terményszárító stb.) a fő falakhoz csatlakoztak, főbejárata a Dunára nyílott. A legnagyobb méretű, 22×6 m-es helyiség a katonák hálóhelye lehetett.  Az északnyugati saroktoronyban, a 4. század második felében építették meg a padlófűtéssel ellátott fürdőt. Az erődöt nyugaton a Keserű-víz patak, másutt a falaktól 14 m-re lévő V alakú, 6 m széles, 3 m mély árok (fossa) védte. Az erőd feltárt romfalai 1,2–3 m magasak, a zárófalak eredeti magassága 6 m, a tornyoké kb. 9 m lehetett. Építését II. Constantius (337-361) uralkodása idejére tehetjük, a több átépítése közül a legjelentősebb I. Valentinianus (364-375) korában zajlott le. Az építményt az 5. sz elejéig használhatták rendeltetésszerűen, a század közepén egy kis létszámú hunkori népesség leletei és temetkezései utalnak időszakos megtelepedésükre, ezt követően az erődben megszűnt az élet.

Az erődtől délnyugatra, 250-300 méterre, az ártérből kiemelkedő lösz teraszon feltárt későrómai temető 226 sírja közül 75 gyermek és 64 női temetkezés volt, bizonyítva, hogy az itt állomásozó kb. 150–200 katona családtagjai a „faluban” élhettek, s csak veszélyhelyzetben húzódtak be az erődbe. A sírmező és az itt előkerült őskori, (közép- és későbronzkori), ill. kelta objektumok és egy magányos avar kori sír leletmentésére a 11. sz. út tervezett áthelyezése kapcsán került sor. Az új út nyomvonalának kijelölését követően 1988-1993 közötti ásatás során a temető kiterjedését északi, nyugati és keleti déli irányban sikerült tisztázni, az út sávból kieső, déli oldalon, a részben magán telkek alá húzódó területet nem sikerült megkutatni.

A sírok három típushoz sorolhatók:

– téglalap alakú, ill. lekerekített sarkú földsírok, közülük néhány padkás

– lapos kövekből “ládaszerűen” kialakított kősírok, amelyek felett néhol 50-80 cm magasan

látszólag rendezetlen kőhalmot emeltek;

– tető-, ill. falazótéglákból készített téglasírok, ez utóbbiak fordulnak elő a legkisebb

számban.

A sírok kb. 1/3-a korabeli rablásnak esett áldozatul. Az egykorú rablások csak nemesfémre, elsősorban aranyra irányultak, a nyak illetve deréktájon bolygatva a csontvázat, a többi részt gyakran érintetlenül hagyva. A temető sírjainak több mint kétharmada nyugat-keleti tájolású. A sírok nagyobb részében jellegzetes késő római viseleti díszeket: fátyoltűk (aranyozott ezüst, ezüst, ékkőberakásos, bronz) üveggyöngyök (színes rúd-, kása-, gömb alakú, spirál), arany palack alakú gyöngyök, Mars istent ábrázoló borostyánköves gyűrű, hagymafejes fibulák, övdíszek, övcsatok, bronz, csont, vas karperecek, tükör stb., találtunk. Legtöbbször lábnál és fejnél kerültek elő az edények és az üvegpalackok, poharak. Az erődhöz hasonlóan a IV. század végétől az V. század első harmadáig terjedő korszak jórészt betelepült népességéhez köthető jellegzetes leletcsoporthoz tartoznak a poliéder csüngős fülbevalók, ezüst, félholdalakú csüngők, aláhajtott lábú fibulák (bronz, vas), karikára hajló csattüskés, övhöz és lábbeli szíjazathoz tartozó csatok, stb.

A sírmező legérdekesebb temetkezése a sírmező központi részén, a gazdagabbnak mondható kősírok között feltárt 128. sz. kőből épített sírkamra. A 180×105 cm-es belvilágú félig földbe ásott, eredetileg dongaboltozatos sírkamra, bejárata fülkeszerűen kiképzett, kívül kőlappal záródott. A sírkamra bontásakor nagyobb mennyiségű vörös festésű vakolatmaradványok kerültek elő, néhol összefüggő darabokban. Az építmény alsó része szintén vakolva volt, festés nélkül. A sírba többször is temetkeztek. A sírkamra délkeleti sarkában, egy kupacban emberi és állati csontok voltak, ezeken kívül még 2-3 csontváz maradványait találtuk meg. A bolygatások alapján valószínűleg csak az ide temetkező, utolsó halott örök nyugodalmát zavarták meg a sírrablók, de nem tudjuk, hogy sikerült-e zsákmányra szert tenniük. A sírföldben nagyon kevés tárgyi anyagot találtunk: egy-egy vas- bronz- és ezüstcsatot, ezüst fülbevalót. (1. kép)

A keresztény sírkamrák festésének szokása is a IV. század második felében jelent meg Pannoniában. A főleg geometriai mintákkal történő, rácsmintás kifestés nagyobb felületeket tölthetett ki. Hasonló festést ismerünk a pécsi 2. sz., szintén dongaboltozatos sírkamra két hosszanti oldalán is, amely az eddigi kutatás szerint a paradicsomkert kerítését hivatott ábrázolni. A feldúlt sír leletanyaga nem utal az elhunyt (ak) keresztény mivoltára, de a festett sírkamra ezt egyértelművé teszi.

A temető 134. sz. földsírjában átlagos későrómai tárgyak: nyaknál üveggyöngysor, bronz gyűrű, vas és bronz karperec, a lábnál kétfülű üveg palack, egy majd 40 cm hosszú üveg olajtartó palack, hat db. bronzérem kerültek elő. A női temetkezés, átlagos pogány leletei közül a restaurátori tisztítás után kiderült, hogy a bronz gyűrű fejébe Krisztus monogramot véstek.

A kereszténységhez köthető jelképek megjelenítésében a Krisztus monogram, a Krisztus görög nevének kezdőbetűiből (Khí-Ró) alkotott ligatúra örvendett a legnagyobb népszerűségnek. A Krisztus-monogram megjelenése a 4. század első negyedére, I. Constantinus uralkodásának kezdetére tehető, s gyorsan, tömegesen elterjedt. A krisztogram, Jézus Krisztust szimbolizálta, de ezek a jelképek a keresztény császár iránti hűségre is utaltak. Visegrád legkorábbi keresztény emlékei egyértelműen mutatják a kereszténység elterjedését a limes menti katonaság körében, de a diósi temető sír- és leletszámához mérten nem túlságosan jelentős számú tárgy és jelenség arra is utal, hogy a pogány hit is jelen volt a tájékon.

Gróf Péter

Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma

Irodalom:

Gróf Péter – Gróh Dániel: Visegrád római kori emlékei  Altum Castrum VI. 2006.

Hudák Krisztina – Nagy Levente: Megfestett mennyország Barangolás a pécsi ókeresztény temetőben Örökség füzetek 6.  2009.

Tóth Endre: Keresztények a római Pannoniában  In: Szent Márton és Pannonia Kereszténység a római világ határán. szerk. Tóth Endre Vida Tivadar Takács Imre 2016. 49-59.

Fotó: Gróf Péter

Rajz: Hornyák László

Restaurálás: Tavas Imre †

« Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum Gyűjteményéből: Anjou-kori üvegpoharak

Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Szíriai albarellók a visegrádi királyi palotából »