Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Királyfejes aquamanile
Categories: Aktualitások,Cikkek
Az aquamanilék ember- vagy állatalakos víztartó edények, amelyek gyakran díszítették középkori lakomák asztalait. Az előkelőbb darabok többnyire bronzból készültek, egyszerűbb változataikat, népszerű utánzataikat pedig mázas kerámiából gyártották a kevésbé tehetős polgárok számára. A Kárpát-medencétől nyugatra, a német nyelvterületen fekvő városokban ezek az edények nagyon népszerűek voltak.
Visegrádon a királyi palotától délre, a ferences kolostor káptalantermétől keletre, a kolostornégyszög és a hegyoldal között került elő néhány különleges, királyfejet formázó, színes mázas cseréptöredék 1982-ben. Majd 26 évvel később, 2008-ban, a kolostor északi udvarán, a palota déli falának közelében találtak néhány – az előző darabok közé illeszkedő – újabb töredéket.
A finom, hófehér kerámiából készült, gömbölyded töredék királyfej alakú és korsószerű folyadéktartó edény zárt tetejét képezte. A korongolt edény üreges felső gombjára külön felvitt és megformázott agyaggal és bevágásokkal szép metszésű, nemes vonásokkal rendelkező szakállas arcot mintáztak. A fej hátoldalához egy vastag falú agyagcsövet tapasztottak úgy, hogy nem törték át az edény falát. A cső csupán szilárdításként szolgált a fej és az edény felfelé álló kiöntőcsöve között. Az átkötő cső felhelyezése után tapasztották a fejre a kunkorodó agyagszálakból álló, vállig omló hajat, amelynek megfelelő esését alul kis alátámasztásokkal is elősegítették. Az agyagszálakat a mai krumplinyomóhoz hasonló eszközön préselték át. Ezután illesztették a fejre az agyaglapból kivágott, és bepecsételésekkel dekorált koronát – amelynek eredetileg liliomos ágai lehettek a törésvonalakban összefolyt máz alapján, de sajnos minden ága letört. A fej alatt, a nyakon rádliszerű eszközzel díszített, rátett borda fut a bal fültől lefelé (a szimmetria szerint a túloldalon is ilyen volt). Az edényt többszínű máz gondos felvitelével színezték ki. A korsó belsejét – a kiöntőcsövön keresztül – zöld mázzal öntötték ki. Kívül az edénytest alapszíne sárga lett, míg a rátétdíszt és a támasztócsövet zöldre mázazták. A király arca és koronája is sárga mázat kapott, a göndör fürtöket és a bajuszt – szakállat sötétbarnára színezték. 
A visegrádihoz hasonló edényeket Magyarországon csak ritkán találhatunk. Az egyik ilyen, a 15. század végére, a 16. század első harmadára keltezhető darab az ozorai várkastélyból került napvilágra. Ez egy mázatlan, ügyetlen arcmegformálású emberfejes korsó láthatóan egy jóval kisebb tudású fazekasmester munkája, de alakja mégis olyan, mint a visegrádi példányé. A haj és a szakáll szőrzete ugyanolyan technikával készült, és a kiöntőcsövet a fejhez ugyanolyan támaszték köti. Bár a 16. század eleji visegrádi aquamanile színvonalasabb kivitelű, és magasabb korsó lehetett, alakját mégis az ozorai darab alapján képzelhetjük el.
A visegrádi királyfejes korsót készítő fazekas a plasztikai díszítések készítésében és a többszínű máz alkalmazásában is mester volt. Ekkoriban, a 15. század végén és a 16. század első felében, a hazai fazekasság több műhelyben, már nagy mennyiségben gyártott olyan tetszetős, változatos, egyedileg díszített mázas edényeket, amelyek készítése a törökkorban is töretlenül folytatódott, egészen a 17. század elejéig. Ezek a kancsók, korsók, bokályok és tálak a várakban, városi háztartásokban megszokott asztali felszereléssé váltak, de egyedi, alakos folyadéktartó edények is készültek. Ezeket az edényeket a hazai kutatás „metélt mázas” kerámiáknak nevezi, mivel a mintákat gyakran az edények felületére karcolták, és eszerint is színezték ki többszínű mázzal. Jellemző rájuk a többféle dekorálási mód egyidejű használata: a rátétdíszítések, a bepecsételt, fogazott eszközzel benyomott mintasorok gazdag és változatos együttese. Ezek a fogások jól megfigyelhetőek a visegrádi királyfejes edény vállán futó rátétdísz recéinél, a korona pántjának pecsételővel benyomott mintasorában, a korona ágak tövénél benyomott köröcskékben. Ritkán használt, de jellegzetes az a mesterfogás is, hogy szűrőn átpréselt agyagszálakat használtak fel egyes plasztikus darabok dekorálására. Nemcsak a visegrádi és az ozorai folyadéktartó edény példa erre, de Budáról, a Vizivárosból is ismerünk egy bárány vagy kos alakú aquamanilét hasonlóan kialakított szőrzettel.
Az analógiák alapján megkísérelhetjük a visegrádi aquamanile alakjának felvázolását is. A királyfej átmérője 8-9 cm, a töredék 16 cm magas, a nyak legszűkebb átmérője 5 cm. A nyak csapott vállban folytatódott. Az edény hasának azonban öblösnek kellett lennie, hogy ellensúlyozza azt az oldalra húzó erőt, amit a vastag falú, nehéz átkötő cső, és a ferdén felfelé álló kiöntőcső súlya jelentett. Az edény hangsúlyos, gyűrűs talpkiképzést, vagy akár különleges, áttört talpat is kaphatott. A víztartó edény – már csak súlya és kényes egyensúlya miatt sem lehetett túl kicsi, arányos magassága 35-45 cm között lehetett.
A királyi palota közelében előkerült, inkább látványos, mint jól használható edény feltehetően a palota asztali készletéhez tartozott, nem pedig egy szigorú regulájú, obszerváns ferences kolostor felszereléséhez. A királyfejes motívum is ezt sugallja. Funkcióját tekintve a korsó folyadék felszolgálására aligha volt alkalmas, talán kézmosásra használhatták, vagyis ebből csurgathatták a lakoma vendégek kezére kézmosáshoz a vizet, amit aztán egy tálban fogtak fel.
Az edény megtalálásának körülményei azt sejtetik, hogy a töredékek másodlagosan kerülhettek lelőhelyükre. A kézmosó edény a palota és a kolostor fennállásának utolsó, zavaros éveiben, vagy végső pusztulásuk, leégésük idején, 1544-ben törhetett össze és kerülhetett földbe.
Kocsis Edit
MNM Mátyás Király Múzeuma
Ajánlott irodalom:
Kocsis Edit: Különleges kerámiák és emberfejes edények a középkori Visegrádról. In: Mesterségek és műhelyek a középkori és kora újkori Magyarországon. Tanulmányok Holl Imre emlékére. Budapest, 2017. 289-306.
Rajz: Boldizsár Péter, Molnár Éva
Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Rátétdíszes, fedeles boroskancsó »