Visegrád a római-kori Pannoniában a limes mentén helyezkedett el, melyet fokozatosan építettek ki a határon túli barbár népek - quádok, markomannok, szarmaták - egyre szaporodó támadásaival szemben. A Kr.u. I. században még földből, fából emelt katonai táborok épületei később kőből készültek és a fa- majd kőőrtornyok láncolatába illeszkedtek. Ezekből a kis, 5x5 vagy 10x10 m-es alapterületű tornyokból figyelték a határt és a veszélyre füst- vagy fényjelekkel figyelmeztették a castellumok vagy táborok őrségét, mivel magukban nem tudtak jelentős ellenállást kifejteni.

Visegrád a Galerius császár alatt négy részre osztott Pannonia Valeria nevű részéhez tartozott, melynek székhelye Aquincum volt. I. Constantinus alatt a Sibrik-dombi katonai tábor és a gizellamajori erőd megépülésével új stratégiai védelmet kapott a Dunakanyar. A túlparti, szobi kikötőerőddel és verőcei ellenerőddel, továbbá a pilismaróti castellummal kibővített rendszer a IV. század 2. felének első évtizedeiben még sikerrel állt ellen a megújuló barbár támadásoknak, de a század végére elvesztette határvédelmi szerepét. A Sibrik-dombot quádok szállták meg, a gizellamajori erőd falai között a hun-korszakból vannak betelepedés-nyomok.